Linkek a témában:
Az égig érő fa
Volt, ahol volt, nem tudom, merre volt, de valahol mégis volt, volt egyszer egy öreg király, s annak egy igen-igen szép leánya. Bezzeg volt is kérője a királykisasszonynak, de mennyi! A világ minden tájékáról jöttek az öreg király udvarába dali királyfiak, mindenféle hecke-ficki hercegek, de a királykisasszonynak egy sem tetszett. Azt mondta valamennyinek, hogy ő, míg a világ világ lesz, férjhez nem megy, el nem hagyja az ő édes apjaurát. Az öreg király örült is, búsult is ezen a beszéden.
Mezőszárnyasi
Hol volt, hol nem volt, hetedhétországon, még az Óperenciás tengeren is túl volt egyszer egy király és egy királyné. S azoknak olyan szép három leányuk volt, hogy a napra lehetett nézni, de azokra nem. Egyszer csak a király nagy bált rendezett az udvaron.
Meghatározás
'Ha a magyar népmeséket forgatjuk, s különösen ha gyűjtőként egy-egy olyan faluban ülünk le mi is a mesélő mellé, ahol még eleven a mesélés gyakorlata, s úgy hallgatjuk órákon keresztül az egymást követő kalandokat, történeteket, első meglepetésünk az lesz, hogy a mesében nem történik soha semmi hihetetlen: minden a maga helyén és szükségszerűen van úgy, ahogy van.' Balassa-Ortutay